Az Európai Parlamenti Választások 

Az Európai Parlament (EP) az Európai Unió (EU) parlamentáris testülete, amelyet az EU állampolgárai közvetlenül választanak 5 éves időtartamra. Az Európai Parlamentet jelenleg 705 képviselő alkotja. Az EP az Európai Unió Tanácsával, és az Európai Bizottsággal együtt az EU törvényhozó szervei közé tartozik. Hivatalosan a székhelye Strasbourg, de Brüsszelben is ülésezik. A másik két fő szervezet tagjait közvetett módon választják: az Európai Bizottság összetételéhez a megválasztott európai parlamenti képviselők jóváhagyása szükséges, míg a Tanácsot az adott kormányok által kijelölt nemzeti miniszterek alkotják. 

A következő európai parlamenti választás idei évben 2024. június 6-9. között esedékes, és az egyes tagállamok választási szabályai szerint rendezik. Magyarországon június 9-én lehet majd szavazni. A szavazatokat a szavazás lezárultával, június 9-én összesítik, így ezt követően kaphatunk átfogó képet a választások eredményéről. Az idei választások során 720 európai parlamenti képviselőt választunk. 

Röviddel a választások befejezése után a nemzeti hatóságok közlik az Európai Parlamenttel, hogy kiket választottak meg, hogy az EP megkezdhesse megalakulását. 

Ezután az európai parlamenti képviselőknek ideológiájuk és politikai hovatartozásuk szerint politikai csoportokba kell szerveződniük. Ezeknek a képviselőcsoportoknak legalább hét országból és legalább 23 törvényhozóból kell állniuk. Akik kimaradnak, azokat “függetleneknek” tekintik, és kisebb szerephez jutnak a vitákban és a bizottságokban. A jelenlegi parlamentben 7 képviselőcsoport van: az Európai Néppárt (EPP), a Szocialisták és Demokraták (S&D), a Renew Europe, a Zöldek/Európai Szabad Szövetség, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), az Identitás és Demokrácia (ID) és a Baloldal.

A képviselőcsoportok megalakulását követően július 16-án veszi kezdetét a törvényhozási ciklus az első plenáris ülés keretében, ahol a képviselők megválasztják a Parlament elnökét, 14 alelnökét és az 5 kvesztort. Az ülésen továbbá sor kerül az egyes bizottságok és albizottságok megválasztására is. 

A szavazás mindig fontos, történjen az helyi, nemzeti vagy európai szinten: kitűnő lehetőség arra, hogy véleményt nyilvánítsunk és hallassuk a hangunkat. Az Európai Parlament olyan döntéseket hoz működése során, amelyek mindenkit érintenek, így fontos, hogy mi döntsünk annak összetételéről, hogy ki képviseljen minket az európai döntéshozatalban.

Szavazz Te is! Szavazz magadért!

Eseményeink megtekintéséhez kattints ide:

Az europaert.eu közösség 

Az europaert.eu közösséget az Európai Parlament hozta létre azzal a céllal, hogy minél többeket vonjon be a demokratikus közéletbe, különösen a 2024-es európai választásokra készülve. Az europaert.eu közösség az Európai Parlament Kapcsolattartó Irodáin keresztül, illetve egy közös honlap és hírlevél segítségével működik. 

Az europaert.eu közösség azon munkálkodik, hogy segítse az európai demokráciát és nemzetközi szinten összehozza azokat az európai polgárokat, akik aktív szereplőivé szeretnének válni az Európai Uniónak. A közösséget magánszemélyek alkotják szerte Európában, de partnerként és támogatóként sok civil társadalmi szervezet és ifjúsági hálózat is támogatja azt. 

A közösségben hasonló gondolkodású európaiakkal találkozhatsz, megismerheted elképzeléseiket és projektjeiket. A közösség részeként fejlesztheted készségeidet, plusz tudáshoz juthatsz, önkéntes projektekben vehetsz részt és megvalósíthatod saját ötleteidet. Mindezek segítenek, hogy a későbbiekben te is hallathasd a hangodat, kifejezhesd a jövővel kapcsolatos elképzeléseidet, és megszólíthasd magukat az európai döntéshozókat.  

Csatlakozz Te is az europaert.eu közösséghez! Légy Te is aktív tagja az Európai Uniónak!

Ha többet szeretnél megtudni a közösség működéséről:

Beszámolók megtekintéséhez kattints ide:

A Szavazz Te Is kampány 

A Szavazz Te Is európai parlamenti kampány egy kulcsfontosságú kezdeményezés, amelynek célja, hogy az Európai Unió (EU) polgárait arra ösztönözze, hogy az európai parlamenti választásokon való szavazati joguk gyakorlásával vegyenek részt a demokratikus folyamatban. A kampány emlékeztet a polgári szerepvállalás fontosságára és arra, hogy az egyéni szavazatok milyen hatással lehetnek az EU jövőjének alakítására.

A Szavazz Te Is kampány keretében a Youth Business Group fél éven keresztül azon tevékenykedik, hogy az európai parlamenti választásokkal kapcsolatos eseményein keresztül egyfajta multiplikátorként népszerűsítse a kampányt, és magát az európai parlamenti választásokat. A projekt keretében a résztvevők Magyarország szerte megismerhetik az Európai Parlament és egyben a választások működését, valamint azok fontosságát. Továbbá olyan plusz tudással ruházza fel a résztvevőket, melynek segítségével képesek lesznek a szerzett információ továbbadására, sokszorozására. 

 A kampány mind hagyományos és mind a digitális csatornákon keresztül tájékoztatja a választókat az Európai Parlament fontosságáról és arról, hogyan adhatják le szavazatukat. A kampány célja a részvétel növelése, különösen az alulreprezentált csoportok, például a fiatalok körében, és ezáltal a demokrácia megerősítése az EU-ban. 

Itt az ideje, hogy ne csak reménykedjünk egy jobb jövőben, hanem tegyünk is érte. Ezért most nemcsak arra kérünk, hogy szavazz az európai választásokon, hanem arra, hogy győzz meg másokat is: fontos a szavazatunk! Ha mindenki szavaz, azzal mindenki nyer.

Szavazz Te is! Szavazz magadért!